Az Országos Széchenyi Könyvtárban Clmae 446. jelzet alatt ta-lálható a magyar reneszánsz egyik kiemelkedő személyisége, Kálmáncsehi Domokos székesfehérvári prépost (1474-1495), által készíttetett színpompás, gazdagon illuminált, s megrendelőjéről elnevezett kódexünk.

Az 1481 körül keletkezett, 302,-cm x 225,-cm méretű mű miniá-tora nem kisebb személyiség, mint a Corvin Mátyás udvarában élő és alkotó, olasz származású: Francesco di Kastello Ithallico. E hazánkban megtelepedett művész neve nem csupán a véletlennek köszönhetően maradt reánk, de a reneszánsz szellemiségnek megfelelően, hitelesen szignálta is művét: kódexünket.

A kétségtelenül olasz-reneszánsz műveltségű mester stílusán a ferrarai, lombardiai iskolák hatása éppúgy fellelhető, mint a gótikus örökség régieskedő motívumai. Kifejezésmódja olykor nehézkesnek, darabosnak, máskor virtuóznak, könnyednek tűnik. Zavarba ejtően sokoldalú, már-már eklektikus! A lapszéldíszítések e változatosságának köszönhetően szinte alig illeszthetőek egy művész ouvrjébe.

A 7a jelzetű címlap keretdíszítésében Dávid király életéből vett jeleneteket láthatunk. Ezek egyikén a trónus lépcsője előtt kis fehér kutya fekszik. A hosszú, lógó fülű ebecske kerek feje egyenesen a néző felé fordul. A miniatúra kis mérete ellenére egyértelműen megállapítható, hogy egy XV. századi, kedvencként tartott és tenyésztett fajta ábrázolásával van dolgunk.

A kódex 3o8a számú lapján található vadkanvadászat, lényegében külföldi mintaképekre visszavezethető, világi motívumokat tartalmaz; felfoghatjuk a Limbourg testvéreknél jelentkezett téma korszerűsített változatának is. Az ábrázolás miniátorunk legjobb alkotásainak sorába tartozik. A lap alján, annak teljes szövegszélességében húzódó képen a szimmetrikus, kiegyensúlyozott, igen rajzos kompozíció hátterében képzeletbeli tájat látunk sziklás hegyekkel, várkastélyokkal, lakótoronnyal. A központi témát keretező távoli sziklaormon lévő vár tömbjét kis, kerek erdő tömege egyensúlyozza ki. A jobboldali háttér várkastélyának lankáit megművelt földek borítják, előtérben erdővel. Az építmények stilizált voltát az arany színezés is hangsúlyozza. A kép előterében, nyílt terepen két férfi kutyákkal vadkanra vadászik. A baloldali, a kan háta mögött a lándzsa hegyét vizsgálja; a jobboldali, a vaddal szemben, előreszegzett lándzsával ront előre. A középen lévő hatalmas agyarú kant három azonos alkatú, erős, nagytermetű kutya támadja. Mindhárom rövidszőrű, erőteljes, jól izmolt, mély mellkasú, felhúzott hasú, viszonylag kis fejű, lógó fülű eb, hosszú farokkal. A kan mögötti éppen belemar annak bal hátsó combjába; a balról támadó takarásban van, csak háta, koponyateteje és farka látszik. Elhelyezkedéséből arra következtethetünk, hogy a vad fülét fogja. E két eb színe fehér. A jobbról támadó, ismétlem: az előbbiekkel azonos küllemű kutya, pedig a kan jobb fülébe csimpaszkodik. Ez világos homokszínű.

A kompozíción fellelhető kezdetleges távlatábrázolás, az előtér figuráinak egymáshoz viszonyított helyes arányaira való törekvés alapján joggal következtethetünk arra, hogy nagy termetű ebekről van szó. De vajon mely fajtához tartozóakról?

A kérdés eldöntéséhez nézzük a vadászat módját! Vadászunk, vadásztak-e vizslával falkában nagyvadra, ahogy azt korunk egyik ismert „szakértője” feltételezte? Emlékezzünk csak az egy századdal korábbi Képes Krónikánk kutyaábrázolásaira! A „D” iniciáléban rohanó, vizsla típusú eb a sólyom által levágott varjút akarja megszerezni. Vagy az „A” iniciálé vezetéken csapázó, ugyancsak e típusba sorolható kutya párja. A magyar Hertul fia Miklós milyen hitelesen és a mai típusnak is megfelelő arányokkal (fej-törzs arány!) ábrázolta vizsláink feltehető őseit! Vagy a legkorábbi honi ábrázolás, a Codex Albensis nyulat álló vizslája? A levelezésekben emlegetett nyúlász- és fürjészebek (vizslák) vajon mit kerestek volna vadkanvadászaton? Ott volt viszont a magyar szelindek, ez a hatalmas termetű, őrzésre és vadászatra egyaránt alkalmas kutya, valamint a kuvasz! Jól tudjuk, Mátyás királyunk különösen kedvelte vadászatra ez utóbbi, rettenthetetlen fajtánkat. Ám, a kuvasz nem rövidszőrű, mint ábrázolt ebeink! Vajon az olasz származású miniátor a magyar Birodalom szívé-ben élve ne tudta volna a való életet? Alig hihetjük!

Fogadjuk el, feltételezve az alkotó honi ismereteit, hogy a megrendelő magyar főpap személye, a reneszánsz stílusú élet-szerű ábrázolás követelményei okán magyarországi vadászkutyát ábrázol képünk. Ez a kutya azonban nem lehet semmiképpen vizslaős! S nem lehet kopó sem, mivel mind a nagyság, mind az alkalmazás módja ellentmond ennek. Lehet viszont magyar szelindek.

Következő tárgyunkról elöljáróban annyit kell tudjunk, hogy megítélésében az irodalom korántsem egységes. Ami nagyjából elmondható: a francia-flamand munka 1487 körül keletkezhetett, s egyes miniatúrái esetleg már Budán készültek olasz iskolázottságú mester kezétől. I. Mátyás királyunk világhírű Corvina könyvtárának e darabja talán a budai királyi kápolna felszereléséhez tartozott. A tájékozottabb olvasó már mondja is: a Mátyás-Graduale. Igen, erről az egyházi év liturgikus rendjéhez igazodó, miseénekeket tartalmazó műről van szó, melyet az Országos Széchenyi Könyvtár Cod. Lat. 424. szám alatt őriz.

A Krisztus feltámadását megörökítő, Húsvétvasárnaphoz kötődő Fol.3.r. jelzetű díszes címlap pompás lapszéldíszében jobbra fent ragyogó vadászjelenetet láthatunk. A buja virágok és indák szövevényében kürtös vadász riasztja társait, mivel kutyái a hajszában fiatal szarvast ugrasztanak. Az egyik már ráakaszkodott a nemes vadra, a másik talán állítani akarja. Az előbbi, a széles örves, fehér eb ék alakú fejével, rózsafüleivel, karcsú mellső végtagjával agárszerű, míg az utóbbi, a barna, fekete foltos, nagy, lógó füleivel, erőteljes fejével, inkább zömök törzsével és erős, ám kissé rövid lábaival vérebszerű benyomást kelt. A jelenet életképszerű voltából mit sem von le a növények eltúlzott nagyságban való ábrázolása.

A Pünkösd utáni 5. vasárnaphoz tartozó Fol.107.r. jelzetű oldal „E” iniciáléjában az Úrhoz fohászkodó Dávid király alakját örökítette meg a mester. A rajzában éppen nem kifogástalan kompozíció összhatása, a pompás részleteknek is köszönhetően, a szemlélő számára végül mégis megnyerő. S megnyerő a maga esetlenségében a király előtt, a terem közepén fekvő zsemleszínű, lógó fülű, kissé kunkori farkú, homlokán fehér jegyet (csillagot) viselő, kifejezetten vizsla jellegű eb is. Nyugalma a király izgatott alakjának ellenpontja.

Rómában, a Bibliotheca Apostolica Vaticana őrzi Cod. Ottob. Lat. 501. jelzettel azt a Pontificale-t (Püspöki szerkönyvet), melyet ifj. Vitéz János püspök készíttetett Mátyás számára 1489-1490 között. A kódexet valószínűleg a király halála miatt nem fejezték be. A bemutatott két lap az olasz késő-reneszánsz méltó reprezentánsa. A miniatúrák a mise folyamatának két részletét villantják fel. Az ábrázolt fehér ölebecskék nyilvánvalóan a kor Itáliájában ismert fajták egyedei. Jelenlétük szimbolikus értelmet hordoz. Fehér színük a tisztaságra, eb voltuk a hűségre emlékeztet.

(Folytatása következik!)
Barba Rafael Péter

Forrás:http://www.kutya.hu/read.php?u=0410/18.htm